csodálatos alchimia

“Ezek a csatakos, nyár végi éjszakák, mikor gázolva a réten át, e boszorkányos vegykonyhában egyszerre az élet elemeit érzed: a füstöt és a szénaillatot, az éterpor ózonos ízét, az erjedő és rothadó növényi és állati szövetek páráját, azt a félelmes és vonzó illatot, melynek összege az élet.

Csodálatos alchimia ez; gyakorlatához nem kell hegyes süveg, sem lángoló kemencék, sem áthevített görebek. Szagold, ízleld, hunyd be szemed; s bölcsebb leszel, mint az, aki megtalálta a titkos követ.”

(A négy évszak: Elemek)

zivatar

“Talán ezért érdemes élni: kiállni a zivatarba, fedetlen fővel, csapzott hajjal, várni az istennyilát és az égzengést, farkasszemet nézni a sötét éggel és a felhőkkel, tudni, hogy Valaki a kezében tart, a tengeren is, mikor a hajók árbócán megszólal a lélekharang…Szépen, igazán kellene elpusztulni. Zuhogj csak, végzet, zivatar.”

(A négy évszak)

a zöld áradás

“Két hét alatt kiáradt a városban a lomb. A zöld áradás mindent elönt, elsodor. Mintha valamilyen ismeretlen Duna kiáradt volna. Vastag, fodros hullámokban hömpölyög, az úttest két partján, oly bőséggel és túlzással, mely a veszély érzetét kelti.
Az áradásban férfiak és nők úsznak, anyák és gyermekek, aggok és fiatal párok, egymás kezét fogva, a veszély önkívületében, csillogó szemekkel, sikolyokkal, melyek megakadnak és elhalnak a torokban. A madarak vijjognak e boldog túlzás fölött, éhesen és szakszerűen.
A zöld áradás minden tavasszal elsodorja mindazt, ami életemben ház volt, kerítés, biztonság. Néhány héten át teknők és házfedelek között úszom, otthontalanul, elsodrottan, egy általános kalandban, amely harsog, mint a Mississippi, és veszedelmes, mint az élet.”

(A négy évszak)

városképek

“A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét. Mindig dühítenek és untatnak a “városképek”, melyek azzal kezdik, hogy valahol látszik egy torony, s folytatják a lakosság nemzetiségi arányszámával és a kalóriákkal, melyket délben és este bekebeleznek az őslakók. Mindez lényegtelen. Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.”

(A négy évszak)

a kutatók

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”

(A négy évszak)

zörej

“Az utcán, a patakban, a varrószalonokban, az emberi vesékben és májakban, a kígyófészkekben, mindenütt zörejjel és robajjal készül valami. A mókus halállengéssel ugrik át egyik fenyő csúcsáról a másikra, egy tűhegyű faág peremén megáll, s orrára illesztett mutatóujjal, fontoskodva mondja: “Április”.

(A négy évszak)

szégyen

“Az a mohó és dühös vágy, mely ifjúságomban kínzott, a vágy, megmagyarázni a világot, minden részletével, titkával és rejtett értelmével, ez a mohó vágy átalakult szégyenérzetté. Már nem akarom megmagyarázni a világot. Több okból is. Először is, mert nem értem.”

(A négy évszak)

alázat

“Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal, nem bizonygatja hisztériásan bűneit és fekélyeit, nem kér jutalmat az alázatért, mely az emberi nyomorúság és reménytelenség, pimaszság és cinkosság láttára megejti; van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardodat.

 

De ne hadonássz vele. Tartsd szerényen, mint a középkor embere, aki tudta, hogy a karddal nemcsak marhát és házat, hanem hitet és eszmét is lehet védeni. Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.”

(A négy évszak)

felnőttnek lenni

“Egy napon észrevettem, hogy ügyvédemmel szemközt ülök egy szobában, és adóügyekről vitatkozom. Akkor elhallgattam, körülnéztem és rettenetesen elszégyelltem magam. E pillanatban megértettem, hogy mindaz, ami elébb volt, álom volt csak és átmenet. E pillanatban megértettem, hogy szégyenletesen, jóvátehetetlenül és reménytelenül felnőttem.”

(A négy évszak)

a nőkről

“Én még azokat a nőket szerettem, akik nem kezdtek el röhögni, ha a férfi az erdei úton letérdelt előttük, két kezébe fogta a nő lábát, és megcsókolta a kis cipő hegyét. Azokat a nőket szerettem, akik könnybe borult szemmel gondolták ilyenkor: „Igen, szeret” – s nem azokat, akik hasonló pillanatban szakértő és beavatott fölénnyel gondolják: „Aha, lábfetisista.”

(A négy évszak)