a remekműről és a tündériről

“Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”

(Füves könyv)

ifjúság

“Milyen fiatal vagyok! Ismerőseim biztatnak, hogy most kezdődik, s általában, enyém az élet.
  Lehet, gondolom, lehet, hogy most kezdődik. Aztán arra gondolok, hogy Tolsztoj az én koromban már megírta főművét, Petőfi az én koromban már évtizede halott volt. Megborzongok és felvidulok. Megborzongok, mert nincs szabály, s felvidulok, mert nyilván sem eszközöm, sem képességem ahhoz, hogy megközelítőt írjak, mint Tolsztoj vagy Petőfi. Mások feladataim, méreteim. Szerényebbek, sokkal, sokkal szegényebbek. S mások, másfélék….mennyi időre lesz szükségem, hogy teljesítsem kötelességem? Az órára nézek, aztán kinézek az ablakon. Aztán vállam vonogatom. Élek.”

(A négy évszak)