zivatar

“Talán ezért érdemes élni: kiállni a zivatarba, fedetlen fővel, csapzott hajjal, várni az istennyilát és az égzengést, farkasszemet nézni a sötét éggel és a felhőkkel, tudni, hogy Valaki a kezében tart, a tengeren is, mikor a hajók árbócán megszólal a lélekharang…Szépen, igazán kellene elpusztulni. Zuhogj csak, végzet, zivatar.”

(A négy évszak)

amit Isten kíván tőlünk

“Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot. Csak a halál érzelgés, félelem és oktalan gyávaság nélkül való tudata ad életünknek és írásunknak igazi magatartást. Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra. Ez az egyetlen emberhez méltó magatartás: többet Isten sem kíván tőlünk. S nincs nagyobb bűn és hiúbb kísérlet, mint többet vagy mást akarni, mint amit Isten kíván tőlünk.”

(Füves könyv: Arról, hogyan kell élni és írni)

a remekműről és a tündériről

“Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”

(Füves könyv)

az érintés

“Ne csak szajkold, hanem higgyed is végre, hogy minden, minden másképp történik. Egy napon megérint az élet; másképp, máskor, más szándékkal, mint valaha is képzelted. Megérint, és köznapod megtelik a csodálatossal. Szökőkutak fakadnak az aszfaltból, egy ember kitárul, az oroszlánok kézből esznek. Az érintés tudatos és erős. Isten nem szeszélyes.”

(Ég és Föld)

a kutatók

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”

(A négy évszak)

a szerepről és az alkatrészről

“Szereped van, mely csak a tiéd; s ez a szerződésed Istennel. De alkatrész is vagy a világ nagy szerkezetében, nem sokkal több, nem is jelentősebb, mint egy csavar vagy huzal, mely e végtelenül bonyolult gépezetben valamilyen mellékes és alárendelt folyamat egyik segédeszköze. Ne feledkezz meg soha szerepedről, mely csak a tiéd és személyes, s ne feledd soha, hogy nem számítsz sokkal többet az Egészben, mint egy alkatrész, csavar vagy huzal.”

(Füves könyv)

az egyszeri, a csodálatos és a látomásszerű

“Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmegy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak.

 

 Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba, látni azt, amit már oly gyakran láttál: ez a képesség elhal a legtöbb emberben, mint ahogy a civilizált emberben elsatnyul bizonyos érzékszervek működési készsége, például a szaglás. Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána kezed.”

(Füves könyv)

alázat, szeretet, hit

“….sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. De aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára.”

(Az igazi)

az Istenről

“Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni. Az ember, mikor elképzeli és képen vagy szobor alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas ősapát képzel el és fejez ki, egyfajta törzsfőnököt, sok hajjal, peplumban, gyapjas szakállal, mint egy rabbit vagy francia tanfelügyelőt. Így ábrázolták a görögök és rómaiak Zeuszt és Jupitert, így a kereszténység az Atyát. Ez az ábrázolás mindig megzavart, szégyenérzettel töltött el. Az ilyen emberszabású Istent, akinek ondolált szakálla van, s orra is van, melyet időnként nyilván kifúj, nem érezhettem igazi Istennek. Az Atya, Fiú és Szentlélek ábrázolásai közül csak a Szentlélek elképzelése tetszett Istenhez méltónak. Isten alkotta és igazgatja a világot, s ezért bizonyos, hogy a világ hasonlít Reá is – de Isten nem lehet emberi, mert máskülönben borbélyhoz is kellene járnia. Ez az együgyűség mindig felbosszantott. Az én Istenemnek nincs szakálla, sem pepluma. Minden dolgok mögött van, mint Erő és Értelem. Isten számomra a Szándék, mely áthatja a világot. Ez a Szándék tudatos. Ezért tudok beszélni vele, hamis elképzelések nélkül, ahogyan a parányi értelem beszél a végső, a nagybetűs Értelemmel.”

(Füves könyv)

a Füves könyvről

“Olvasó, ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel. Nem sok ez, mert az ember általában s e könyv írója különösen keveset tud csak önmagáról és a világról. De emberi feladatnak elég. Többre nem is vállalkozhatunk az életben.
  Ez a könyv tehát őszinte lesz, olvasó, s nem eszmékről és hősökről beszél majd, hanem csak arról, aminek köze van az emberhez. Írója nem tanítani akar, amikor e könyvet írja, hanem tanulni. A könyvekből akar tanulni, melyeket előtte írtak a bölcsek és a beavatottak, az emberek életéből akar tanulni, amennyire azt megfigyelni és megértenie sikerült, az élet jeleiből akar tanulni, tehát a betűből, az emberi szívből, a füvekből és az égi jelekből egyszerre. Mert mindez együtt alakítja az emberi sorsot. Nem tudós könyv ez, csak olyan, amilyent az elemiben tanítanak. Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.
  S aki jobban tudja, mondja jobban.”

(Füves könyv)