reggel

“A tél szennyes óljában dideregve, egyszerre áthatja és megrázza, mint a villanyütés, a vágy a testemet – a vágy, még egyszer felébredni egy júniusi reggelen, a szobában, melynek ablakai nyitva állottak éjszaka, s belélegezni a nyári reggel langyos leheletét, ahogy fiatal szeretője lélegzetét érzékeli az ember, elnyújtózni a nyár karjai között, hallgatni a fák susogását az ablak előtt, az ébredő madarak kotnyeles hajnali csivogását, még egyszer élni, nyáron, reggel, kócosan és csipásan az álomtól, s érezni az élet édességét és hevét! Ennyi az egész? Ennyi az egész.”

(Ég és Föld)

vallomás

“Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre, nem akartál lélek és betű helyett olyasmit, ami csak ügyes torzképe a léleknek és a betűnek; igazi nőket akartál szeretni, igazi könyveket akartál írni, igazi emberekkel akartál harcolni és megbékélni. Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: “Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg.”

(Ég és Föld)

szakítás

“Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor “szakítanak”? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát: két ember elválik egymástól, “szakítanak”, s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt, étersugaraknál finomabb és anyagtalanabb, s mégis valóságos asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakad, mert szakítottak, s most már nem tartja őket, a bonyolultan megkötözötteket, semmi. Valahogyan így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi Juliskától. Most bámulnak, az égre, s azt hiszik, a szakítás magánügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.”

(Ég és Föld)

a hiúságról

“Legtöbbet és legkegyetlenebbül a hiúságtól szenvedtél? Mindig be akartad bizonyítani magad? Értelmed, szellemed vagy más, gyanúsabb és nevetségesebb képességeid, társas biztonságod, fellépésed vagy az emberi dolgok ismeretében való jártasságod? Forgolódtál a világi piacon, s oly nevetséges voltál, mint a clown * a cirkusz fűrészporos porondján, mikor utánozza az állatszelídítők és erőművészek veszélyes mutatványait. S miért nem gondoltál soha arra, hogy a tetszés, melyet így arathatsz, egy unatkozó, kaján és gyermekes tömeg alkalmi tetszése csak? Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad. Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő.”

(Füves könyv)

* cirkuszi bohóc (ang.)

egy diófa alatt

“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt.”

(Ég és Föld: A kert)

az utazásról és a szállodai szobákról

“Ha elutazol, ne akarj otthont varázsolni a szállodaszobából. Vannak emberek, akik reménytelenül magukkal cipelik útjaikra a vágyakat és kellékeket, melyekkel odahaza élnek, s legszívesebben kanárit, hintaszéket és családi fényképeket vinnének magukkal, hogy az idegen fogadó szobájában se nélkülözzék otthoni életük kegytárgyait. Ezek az emberek nyűgösek és gyermekesek, örökké vágynak a dada és a bölcső után. A tapasztalt ember az utazástól a szabadság időleges, nyers élményét reméli, egyfajta zord kiszámíthatatlanságot, a valóság meglepetését, s nem óhajtja otthonná babusgatni és meleggé pihézni a szállodai szobát. S az ember, aki ismeri szívét, a világot és az emberi dolgok természetét, otthonában is úgy él, mint egy fogadószobában, s nem tömi meg felesleges, érzelmes vagy hiú kacattal a helyiséget, ahol múló élete eltelik. Az ilyen ember otthonában is úgy él, mint egy fogadóban; mert mi kell az élethez? Egy ágy, egy asztal, egy szék. S utas vagy, futó vándor, főbérleti lakásodban is. Gondolj mindig erre, mikor elnyújtózol, otthonodban vagy idegenben, az ágyban: reggel odébb kell állnod, felmondhat a Tulajdonos. Ezért nem kell – soha, sehol – kanári, sem hintaszék.”

(Füves könyv)

mint a rigó

“Kétségbeesve mentem a tavaszi mezőn át. De aztán megpillantottam a rigót, néhány lépés távolban ugrált előttem, a papsajt, a lucerna és bükköny között, s megálltam.
Feketerigó volt, sárga csőrrel, s láthatóan boldog volt. A világegyetem része volt, szívét érzések és indulatok hatották át, sorsa előrelátható volt e világban, mint az én sorsom is, a szerelmet és a halált, a megélhetés gondjait és az élet nagyszerűsége fölött érzett elragadtatást éppen úgy ismerte, mint én, hangja volt, mellyel el is tudta mondani, dallamosan és önkívületben, ezt az elragadtatást – mit akarok én? – gondoltam. – Miért akarok többet és másféle sorsot, mint a rigó?”

(Ég és Föld)

a boldogságról

“Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”

(Füves könyv)

szégyen

“Az a mohó és dühös vágy, mely ifjúságomban kínzott, a vágy, megmagyarázni a világot, minden részletével, titkával és rejtett értelmével, ez a mohó vágy átalakult szégyenérzetté. Már nem akarom megmagyarázni a világot. Több okból is. Először is, mert nem értem.”

(A négy évszak)

vágy

“Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk.”

(A gyertyák csonkig égnek)