egy polgár vallomásai

reggel

maraiblogger — Mon, 08 Dec 2008 08:42:11 +0000

“A tél szennyes óljában dideregve, egyszerre áthatja és megrázza, mint a villanyütés, a vágy a testemet – a vágy, még egyszer felébredni egy júniusi reggelen, a szobában, melynek ablakai nyitva állottak éjszaka, s belélegezni a nyári reggel langyos leheletét, ahogy fiatal szeretője lélegzetét érzékeli az ember, elnyújtózni a nyár karjai között, hallgatni a fák susogását az ablak előtt, az ébredő madarak kotnyeles hajnali csivogását, még egyszer élni, nyáron, reggel, kócosan és csipásan az álomtól, s érezni az élet édességét és hevét! Ennyi az egész? Ennyi az egész.”

(Ég és Föld)

a szomorúságról

maraiblogger — Mon, 22 Sep 2008 15:04:58 +0000

“Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!”

(Füves könyv)

vallomás

maraiblogger — Thu, 18 Sep 2008 09:57:57 +0000

“Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre, nem akartál lélek és betű helyett olyasmit, ami csak ügyes torzképe a léleknek és a betűnek; igazi nőket akartál szeretni, igazi könyveket akartál írni, igazi emberekkel akartál harcolni és megbékélni. Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: “Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg.”

(Ég és Föld)

csodálatos alchimia

maraiblogger — Thu, 18 Sep 2008 08:13:26 +0000

“Ezek a csatakos, nyár végi éjszakák, mikor gázolva a réten át, e boszorkányos vegykonyhában egyszerre az élet elemeit érzed: a füstöt és a szénaillatot, az éterpor ózonos ízét, az erjedő és rothadó növényi és állati szövetek páráját, azt a félelmes és vonzó illatot, melynek összege az élet.

Csodálatos alchimia ez; gyakorlatához nem kell hegyes süveg, sem lángoló kemencék, sem áthevített görebek. Szagold, ízleld, hunyd be szemed; s bölcsebb leszel, mint az, aki megtalálta a titkos követ.”

(A négy évszak: Elemek)

zivatar

maraiblogger — Mon, 15 Sep 2008 14:58:10 +0000

“Talán ezért érdemes élni: kiállni a zivatarba, fedetlen fővel, csapzott hajjal, várni az istennyilát és az égzengést, farkasszemet nézni a sötét éggel és a felhőkkel, tudni, hogy Valaki a kezében tart, a tengeren is, mikor a hajók árbócán megszólal a lélekharang…Szépen, igazán kellene elpusztulni. Zuhogj csak, végzet, zivatar.”

(A négy évszak)

Márai a Petőfi Irodalmi Múzeumban

maraiblogger — Wed, 10 Sep 2008 10:42:56 +0000

Ezt a blogot azért hoztam létre, mert akkoriban nem találtam egyetlen igényes Márai oldalt sem. Örömmel jelentem, hogy azóta ezt az űrt pótolta a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai Sándor hagyatékának szentelt honlapja.

Ajánlom figyelmetekbe, a linket a Kedvencek között is megtalálhatjátok!

szakítás

maraiblogger — Wed, 10 Sep 2008 10:00:05 +0000

“Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor “szakítanak”? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát: két ember elválik egymástól, “szakítanak”, s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt, étersugaraknál finomabb és anyagtalanabb, s mégis valóságos asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakad, mert szakítottak, s most már nem tartja őket, a bonyolultan megkötözötteket, semmi. Valahogyan így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi Juliskától. Most bámulnak, az égre, s azt hiszik, a szakítás magánügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.”

(Ég és Föld)

a levél

maraiblogger — Wed, 10 Sep 2008 09:49:49 +0000

“Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni.”

(Ég és Föld)

a hiúságról

maraiblogger — Mon, 08 Sep 2008 09:11:29 +0000

“Legtöbbet és legkegyetlenebbül a hiúságtól szenvedtél? Mindig be akartad bizonyítani magad? Értelmed, szellemed vagy más, gyanúsabb és nevetségesebb képességeid, társas biztonságod, fellépésed vagy az emberi dolgok ismeretében való jártasságod? Forgolódtál a világi piacon, s oly nevetséges voltál, mint a clown * a cirkusz fűrészporos porondján, mikor utánozza az állatszelídítők és erőművészek veszélyes mutatványait. S miért nem gondoltál soha arra, hogy a tetszés, melyet így arathatsz, egy unatkozó, kaján és gyermekes tömeg alkalmi tetszése csak? Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad. Egyetlen mozdulata az alázatnak nagyobb hőstett, mint minden mohó produkció, melyet az emberek megtapsolnak. Gondolj erre, míg nem késő.”

(Füves könyv)

* cirkuszi bohóc (ang.)

egy diófa alatt

maraiblogger — Fri, 05 Sep 2008 08:42:21 +0000

“Már nem vágyom semmi másra, csak egy kertre, ahol szeptemberi délelőtt fedetlen fővel lehet üldögélni egy diófa alatt. Az ember a végén csak közhelyekre vágyik. A kert közhely; menjünk haza, üljünk le a diófa alatt.”

(Ég és Föld: A kert)