A blogról

Elsősorban édesanyámnak szeretnék köszönetet mondani, amiért kezembe adta Márai egyik regényét.
Ezt a blogot azzal a céllal hoztam létre, hogy kedvenc íróm számomra legkedvesebb gondolatait megosszam az erre tévedőkkel, hátha nekik is megjön a kedvük az olvasáshoz….
marai31.jpg

4 comments so far

  1. izi on

    Kedvelem Márait.
    A nagy kedvencek egyike. :)
    Köszönet Neked ezért az oldalért,
    mert végtelen nagy örömet okozott az olvasása. :)

    • maraiblogger on

      Örülök izi, engem is mindig felüdít, ha olvasgatom :)

  2. izi on

    A kedvenc idézetem, mert igen ritka
    emberi tulajdonságot fogalmaz meg.
    Kevesek képessége a tapintatra és
    a gyöngedségre való készség.

    “Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
    A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.”

    (Füves könyv)

    • maraiblogger on

      Van mit tanulnunk………..


Leave a reply